Tag: Jocó
-

Hát még a Jocó sem gondolta volna…(4)
Aki nem tudná, Jocó a barátom. Mindent meglát, észrevesz, ravasz öreg róka, és ami fontos, rendszerben gondolkodik. Egy szóval, vág az esze, mint a borotva.A minap felhívott és nagy lelkesedéssel mesélte, hogy találkozott egy régi osztálytársával, a Gyurival, aki aztán igazán egy tapasztalt fogyasztóvédő. Be is vette a csapatunkba – csak úgy önhatalmúlag –, és mondta, hogy ezzel létrejött a hármak bandája, a kemény mag. Gondoltam, jó is, hogy többen lettünk, de azért óvatosan megkérdeztem, hogy ki az a Gyuri, mi a vadászterülete, mire ő:– Főként online vásárlás, meg minden, mert jogász. – Erre csettintettem egyet, mert néhány mondat után rájöttem, hogy a Gyurival már én is találkoztam, de máshol. Mondtam is a Jocónak.– Ez szuper! – Többre nem voltam képes, mert a Jocó nem engedte el a fonalat, és ahogy szokta, csak mondta, csak mondta.– Először az internet szolgáltatókról beszélgettünk, a Googleról, a Facebookról, meg a többiről, amiket csak hálózatosoknak hívok. Mikor elkezdtük, mondtam a Gyurinak: „Figyelj Gyuri, ezek nem is tartoznak a fogyasztóvédelembe. Ingyen adják a dolgot. Ha kell, használod, ha nem kell, akkor pedig meg se nyitod az alkalmazást. A te döntésed. Erre óriásra nyitotta a szemét, megmerevedett. Azt is hihettem volna, hogy hirtelen fejbe verte a kaszás, infarktus formájában –, de ez csak a meglepetés megnyilvánulása nála – azóta már tudom. Közben átfutott az agyamon az is, biztos, hogy kezdőnek tart. Számomra azonban váratlanul teljesen nyugodtan folytatta – hiába, jogász. „Kereskedelem? Nem kereskedelem? Határeset. A borotva éle. Nézzük csak végig! Szolgáltatnak. Ezért a szolgáltatásért, vagyis a netért pedig fizetsz, mint egy katonatiszt. Nem pénzzel, hanem adattal és információval. Annak van ám csak nagy értéke! Ez egy bartel üzlet. Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, barátom. És itt sem adnak semmit csak úgy. Látod, ezért is van szükség a fogyasztók védelmére. Az óriás letapossa a kis fogyasztócskát. Mostanra meg annyira kinőtték magukat, hogy ha nem tetszel, akkor levágnak, törölnek, nem leszel létező – teszik ezt egészen magas szinten is, pl. egy egész országot.” – Erre hirtelen közbevágtam, akadékoskodtam.– Te Jocó, ne mond! Én ugyan nem adok nekik semmit. Információt? Ugyan. Azt sem mondom meg nekik, hogy a kertemben hol van a körtefa. – Így viccelődtem, de a viccemmel alaposan melléfogtam, mert a Jocó ekként folytatta.– Ezen már rég túl vagyok, én is hasonlóan érveltem a Gyurinak, mint te. Ő azonnal helyrerakta a dolgokat. Egyszerűen, érthetően. Így szólt: „Eszedbe jutott már valamikor az, hogy a Google először megcsinálta a világtérképet, utána belerakott egy nézegető alkalmazást. Azzal végigmehetsz az utcátokon. Leselkedhetsz, és lám, a te utcátokban, a te kertedben megláthatod a körtefád. Bizony, ott a fád, és ha nem volt szerencséd, akkor te is ott vagy a kert sarkában, és csak remélheted, hogy nem egy szál gatyában és felismerhetően.” Gondolhatod, ez milyen hideg zuhanyként hatott rám. – Közbevágtam.– Jocó, nem ilyennek ismerlek, mindig összefüggéseiben gondolkodtál. De most? Erre nem gondoltál?– Rövidzárlat, de hallgasd tovább, mit mondott a Gyuri: „Mikor elkezdted használni a Googlet, elolvastad a szerződési feltételeket a jóváhagyó kattintás előtt? A-tól Z-ig? Mi mindenhez van joga a Googlenak? Persze, ahogy megfogalmazták, csakis a te érdekedben gyűjtik az adataidat, azt hogy, merre jársz a hálón, mit csinálsz, mit töltesz le vagy fel. Csakis azért, hogy javítsák a neked nyújtott szolgáltatásuk minőségét – írják ők. Kábítanak, megy nekik, mintha könyvből olvasnák. Te is tudod, hogyan működik egy számítógép. Ahhoz, hogy az adataid elemezzék – leginkább folyamatosan –, valahol tárolni kell őket és ezért lementik. Ott is marad az idők végezetéig vagy tovább. Talán az ufók is majd nézegetik az adatidat, hogy milyen voltál. Mindent archiválnak rólad. Mindent. Ezen kívül különböző fiókokat nyitsz a személyes adataiddal és ezzel bezárult a kör. Megvan a személy. Tárolják a vásárlási szokásaidat, ha web-áruházban jársz. Nyitott könyv vagy a számukra, barátom. Azért hagytak egy labirintust is, ahol beállíthatod a jogosultságokat. A másokét. De ez akkor sem ad védelmet tőlük, a hálózatosoktól. Egyszer megpróbáltam végigjárni, de több óra után bedobtam a törölközőt, nem vagyok hacker – ezzel vigasztaltam magam. Aztán ott van a keresőben az inkognitó mód is, de nem a hálózatosoknak, maguk ellen nem dolgoznak, ők mindent látnak – a nagy testvér. – Itt leállítottam a Jocót és megkérdeztem.– Na, és Jocókám, mit tudsz csinálni ellene? Várom a bölcs tanácsod. – ekkor a Jocó megvakarta a fejét – legalábbis ezt képzeltem el a távolban, majd egy idő múlva így válaszolt.– Csak annyit, hogy minimális adatot árulsz el magadról, semmi fénykép, meg semmi egyéb. Még olyan sem, hogy ekkor, meg ekkor megyek nyaralni, mert mire hazaérsz, kirámolják a házad.Ezután már nem sokáig beszélgettünk, mert dolga volt. Elbúcsúztunk.Utána még egy ideig azon gondolkodtam, hogy mi a fenét csinálhatnak ezek a hálózatosok azzal a sok adattal? Sok milliárdan lógnak a neten, van egypár tehervonatnyi adatuk, persze szépen rendszerezve, bármikor előkaphatóan. Kulcsuk van hozzá. Az adatok töredékét a hackerek elcsenik, ami csak egy szalmaszál a kazalból. Észre se venni, csak annak kegyetlen, aki belekerült a zsákmányba. Másik részét eladják. Úgy látszik, ez is megéri – de nagyon. Ha állást keresel, a fejvadászok összeállítják a profilod, hogy mennyire vagy megbízható, vagy link, meg minden egyebet. Aztán eszembe jutott, hogy hova is visz ez az egész? A nagy szabadságból a gúzsba kötöttségbe? Majd megjelennek a gladiátorok is, mint a rabszolga-világban. A digitális gladiátorok, majd harcolnak a bitekkel. De önként, kocka fejjel, kidülledt, vörös szemekkel. És talán depressziósan. Pfuj! Hova nem jutottam! Gondoljunk inkább arra, hogy milyen szép lesz minden, a drónok majd csak hozzák-hozzák a megrendelt árut, köztük a digitális kütyüket is. Persze mesterséges intelligenciával felturbózva. Hopp! Álljon már meg a fáklyás menet! Nehogy már olyan legyek, mint Jules Verne. Nem akarom eltalálni a jövőt. -

Hát, még a Jocó sem gondolta volna… (3)
Aki nem tudná, Jocó a barátom. Mindent meglát, észrevesz, ravasz öreg róka, és ami fontos,rendszerben gondolkodik. Egy szóval, vág az esze, ahogy a forró kés vágja a vajat.Álltam a megállóban, és körülnéztem, meglátom-e Jocót, mert ilyenkor ő is itt szokott előfordulni. És lám, ott támaszkodik a bódénál. Elindultam felé, de észrevett és integetett.– Szia, Jocó, hogy vagy? Na és kivel küzdesz manapság, te fogyasztóvédő?” – Kérdeztem. Erre indított.– Most senkivel, csak azon gondolkodom, hogy merre megy ez a világ. Kereskedelem, a szolgáltatás. A kicsikkel semmi bajom, elintézem a dolgaimat velük, de az óriásokkal sokszor összeakasztom a bajszom. Ha van valami panaszom, náluk mehetek az ügyfélszolgálatra, ahol a kissé bonyolultabb ügyet el sem tudom intézni. Különösen akkor nem, ha van jogi érvem is hozzá – tudod, én mindig előre beásom magam a jogszabályokba. A vége a lepattintás és utána a dolog átmegy levelezésbe. Sokszor az a bajom, hogy küldöm-küldöm a levelem egy személy nélküli fiókba. Nem tudom, hogy ki van mögötte, Nagy Laci vagy Kis Rozi? Ki az, aki válaszol, és a második levélre ugyanaz ír-e, mint az elsőre, és ezért képben van-e?– Jó, jó, de végül lerendeződik a dolog, nem? – Szakítom félbe.– Néha igen, néha nem. Az élen a hírközlési szolgáltatók telefonon vagy e-maillel elérhető ügyfélszolgálatai vannak, velük küzdök a legtöbbet – jól hangzik a nevük, ügyfélszolgálat, pedig néha úgy érzem, nem is szolgálnak engem. A legutóbb is, mikor szerződést módosítottam, sehogy sem tudtam kihúzni belőlük, hogy az ÁSZF melyik pontja alapján tették velem azt, amit tettek, szerintem alap nélkül. Értenek a mellébeszéléshez. Fárasztanak erősen, remélve, hogy megunom vagy elfogy az időm. Mint a süketek párbeszéde. Arra válaszoltak, amire rá se kérdeztem, a kérdésemre pedig nem. Ha panaszt nyújtok be a felsőbb szintre, az elefántcsonttoronyban ülőkhöz nem jutok el. Most azért van egy bíztató ügyem, mert… Na, szia, itt a villamosom.”Jocó elviharzott és abban reménykedem, hogy legközelebb elmondja a sztorija végét is.Hazafelé azon morfondíroztam, hogy a Jocó sem gondolta volna, hogy az ügyfélszolgálat az olyan, mint egy barikád. Pontosabban, mint egy virtuális barikád. Védi a főnökséget a fogyasztótól – attól, akiből élnek. A fogyasztó harca pedig sziszifuszi. Görgeti az ügyed, amíg bele nem fárad vagy egészen az idők végezetéig.Vagy talán mégsem? Igen, pontosabb az, hogy az ügyfélszolgálat inkább olyan, mint egy tűzfal. Senki sem jut át rajta, minden lepereg róla, mint a falra hányt borsó. De ebben a digitális világban pontosabb azt mondani, hogy a tűzfalra hányt borsó. -

Hát még a Jocó sem gondolta volna… (2)
Aki nem tudná, Jocó a barátom. Mindent meglát, észrevesz, ravasz öreg róka, és ami fontos, rendszerben gondolkodik. Egy szóval, vág az esze, mint a borotva.
A minap felhívott és az első szavak után rögtön tudtam, hogy dühös. Na, de mi billenthette ki a nyugalmából? Kíváncsian hallgattam a történetét.– Képzeld, a minap meglátogatott egy külföldi rokonom. Fiatal srác, szeret hozzánk járni. Itt volt dolga, és megkért, menjek el vele vidékre is. Kalocsára megérkezvén mondta, kivesz egy kis pénzt az ATM-ből, nincs nála egy forint sem. Elkísértem. Bedugta a kártyát a masinába. Az elkezdett csattogni, zakatolni, mint egy mozdony. Néztünk egy nagyot.
– Te Jocó, már látom, itt probléma lesz. Én ugyan sosem intéznék veled semmit, vonzod a bajt. – Mondtam, de ezt átugrotta és folytatta.
– Mindjárt jött is a masinából az info. Kiírta, hogy ellenőrzés, karbantartás és villogott, mint egy játékgép. A zakatolás meg maradt. Majd új képernyő, telepíti a Windows NT-t, meg más spéci szoftvereket. Mintegy tíz perc után elhallgatott. A kártya meg sehol. Vártunk még egy darabig, hátha mégis kiköpi, mint egy zsetont.
– Gondolom, megriadt a rokon srác, se pénz, se kártya. – Vágtam közbe. Jocó erre már reagált.
– Ugyan, ő is nyugis, mint a mai fiatalok. Mereven figyeltük a történéseket, láttuk, baj van. Előkaptuk a mobilokat, felváltva csöngettük a masináról lelesett számokat, de csak a szokásos gépi hang jött. Vagy fél órát bírtuk, majd irány a bank helyi fiókja, mert, hogy övék volt a csodamasina. Ott megpróbáltak lerázni a „nem mi üzemeltetjük a gépet” szöveggel.
– Jocó, téged lerázni? Ugyan. – Tettem alá a lovat.
– Az nem megy. Elmagyaráztam a bankos legénynek, hogy mi kié, és végül pedig, hol a felelősség. Látszott, hogy intenzíven dolgozza fel az új információt, majd bíztatásomra tanácskozott egyet a főnökével. Utána vagy fél órát küzdött a telefonnal. Férfiasan, de sikertelenül. Először azt hittem, van egy titkos száma, de kiderült, hogy ugyanazt hívogatta, mint mi. Ezután otthagytuk telefonnal a fülén, mondtam neki, telefonáljon, ha megtud valamit. Két óra múlva csörgött, hogy sikerült beszélni a masina kezelőivel. Onnan azt üzenték, mi hívjuk fel őket, és bemondta a számot is.
– És mit mondott a masinához értő cég? – Kérdeztem a lényegre.
– Képzeld! Mikor megnéztük, ugyanaz a szám volt, amivel már hárman küzdöttünk három órát. A kör bezárult. De azért próbálkoztunk még úton hazafelé – nehogy szó érje a ház elejét.
Még jól kitárgyaltuk azt, hogy vajon mit csinálna egy olyan külföldi, akinek nincs kéznél egy rokon. Ott állhatna az országút szélén benzin, kenyér és víz nélkül. Rágondolni is rossz.
Aztán még eszembe jutott az is, hogy hát még a Jocó sem gondolta volna, hogy milyen jó, ha csörög a zsebében egy-két krajcár is a bankkártya mellett. Persze a bankkártya használatára ezerrel bíztatnak, de. És itt ledöbbentem, talán még meg is álltam. Hogy a csodába lehet, hogy a rendszer még mindig a Windows NT-t használja, holott a gyártó már régen nem támogatja ezt a szoftvert. Ha tudnák ezt a hackerek, lenne nagy vigadalom – ott, náluk. Hm, lehet, új szoftverre a banknál nincs pénz, de palotára, reklámra, meg az ég tudja mire, igen.
Utána még egy kicsit ábrándoztam. Lehet, majd egyszer a bankok létrehoznak egy alapot, hogy a miattuk bajba jutottakat kisegítsék egy kis alamizsnával – persze kölcsönként, mert így dukál, a dukát az dukát, nem szórjuk szerteszét. Hm, ez már a mesék világa. Hova nem tévedtem. Vissza a földre! A valóság az, hogy az ül legjobban a pénzén, akinek sok van. Ez a pénz törvénye. Axióma. Megdönthetetlen, mint az, hogy a feldobott kő visszaesik a földre. És ha nem ugrasz el, a fejedre. -

Hát még a Jocó sem gondolta volna…
Boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónknak!
Új év, új kihívások, új tervek. Ezek közül az egyik, hogy januártól elindítjuk a „Hát, még a Jocó sem gondolta volna…” sorozatot. Többeknek ismerős lehet, hiszen a Mindennapi Fogyasztóvédelem című újságban állandó rovat volt. Sajnos az újság már egy éve nem jelenhet meg, nem is tudtunk kellő módon elbúcsúzni az újság olvasóitól, mert a legutolsó pillanatig reméltük, hogy lesz megoldás a folytatásra. Küzdünk érte, de eddig még nem jártunk sikerrel, viszont a szellemi mondanivalót mindenképpen próbáljuk megőrizni, hiszen az újságot alapvetően a FEOSZ munkatársai készítették. Így első lépésként jöjjön a Jocó rovata!
Aki nem tudná, Jocó a barátom. Mindent meglát, észrevesz, ravasz öreg róka, és ami fontos, rendszerben gondolkodik. Egy szóval, vág az esze, mint a borotva.
A múltkor közös programot csináltunk. Megbeszéltük, hogy az unokákkal együtt egy játszótéren találkozunk. A gyerkőcök játszanak egy nagyot, fél szemünk rajtuk, mi meg nyugodtan beszélgethetünk. Így is történt.
A Jocó formában volt. Így kezdte.
– Képzeld, mi történt velem a minap. A bankban volt dolgom. Oda járok ezer éve. Amikor belépek, a hölgyek közül többen integetnek, köszönnek, mosolyognak. Szóval jól érzem ott magam. Rövid időn belül sorra is kerültem. Alig ültem le, a bankos hölgy máris bedobta: „Felvesszük a digitális aláírását, jó? Tízszer kell egymásután aláírnia itt, a négyzetben.” Erre mondtam: „Jó, vegyük fel a digitalizált aláírásom.” Mert talán így a pontos. Igaz, a múltkor még ellenálltam, de most beadtam a derekam. Közben azért megkérdeztem: „Mondja, és miért jó ez nekem?” Jött vagy nyolc indok, amiből egyet elfogadhatónak tartottam. Nem kell annyi fát kivágni, mert, hogy papír, az ugyan ezután nem lesz.
– Jocó, te egy modern fickó vagy, a digitális világ a tiéd. – Szúrtam be, mire ő.
– Várd meg a végét! A tranzakció közben csak úgy megkérdeztem: „De hölgyem, eszébe jutott már, hogy magukra nemsokára nem lesz szükség és munka nélkül maradnak? Mert mindenki intézi majd az ügyét otthon, meg itt a termináloknál önállóan.” Erre jött is a kész válasz: „Nem baj, majd akkor alanyi jogon kapjuk a fizetésünket, mint Svédországban.”
– Jocó, ne mond! Ez nem lehet igaz. – Vágtam közbe.
– Gondolhatod, a csodálkozástól leesett a szemüveg az orromra, majd akaratlanul kijött belőlem: „De kedves hölgyem, azt úgy hívják, hogy munkanélküli segély, majd szociális támogatás. Volt már Svédországban?” Erre jött egy kedves mosoly. Utána még megkérdeztem, hogy akkor mi lenne a munkájuk, mire ő: „Majd tanácsokat adunk.” Erre máris láttam virtuálisan, hogy a fiatalok sorban állnak tanácsért, mert ők aztán ilyenek. Közben végére értünk a digitalizációnak és a tranzakciót is nyélbe ütöttük, majd elköszöntem.
Beszélgetésünk közben kiderült, hogy hát még a Jocó sem gondolta volna, hogy a fiatalok ilyen optimisták. Vagy talán tájékozatlanok? Esetleg naivak? Hány van belőlük ilyen? Persze az is lehet, hogy én ülök fordítva a lovon. Ki tudja.
Utána a Jocóval csevegtünk és csevegtünk, már régóta nem beszélgettünk ilyen jót, és a gyerkőcöknek is jó napjuk volt. A végén mindenki ment a maga útjára.
Hazafelé azon morfondíroztam, hogy a digitális világban itt a nyakunkon ez az automatizáció és a robotizáció is. Egyre kevesebb munkáskéz kell. Még irányítónak sem annyi, mint amit mondanak. Az ilyen gyárakban a robotok meg majd öntik az árut. De ki veszi azt mind meg? Mert ha nem dolgoznak az emberek, mert nem kell, pénzük sem lesz. Itt aztán úgy elakadtam a megoldás keresésében, hogy az unokám hozott vissza ebbe a valós világba, mikor megkérdezte: „Papa, hát nem haza megyünk?”




