Minden egyes eljárás kulcsa az, hogy melyik fél mit képes bizonyítani az állításaiból. Mivel a békéltető testületi eljárás egy nagyon egyszerű, és gyors eljárás, a vele szemben támasztott követelmények csak akkor valósulhatnak meg, ha az eljárás egyetlen meghallgatás, és az előzményi iratok alapján lezajlik.

Ahhoz azonban, hogy a fogyasztó kérelme érdemben valóban elbírálható legyen, és a döntés pontos képet adjon a helyzetéről, elengedhetetlen, hogy valamennyi rendelkezésére álló bizonyítékot már a kérelméhez csatoljon. Nem hivatkozhat arra, hogy valamely tényt tudott volna bizonyítani, ha arra a testület felhívja – hiszen már a meghívóval, de azt megelőzően a személyes megbeszélésen és a honlapon is megkapja azt a tájékoztatást, hogy mindent, amit az ügy érdemében fontosnak tart, csatoljon.

A békéltető testület eljárása során a szabad bizonyítás elve érvényesül, ami azt jelenti, hogy a felek alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincsenek kötve. Az eljáró tanács szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás kiderítésére alkalmas.

A felek nyilatkozatai egyenrangúak, azaz e nyilatkozatok közötti ellentmondás feloldására más bizonyítás is szükséges. Nem elegendő tehát a tényállításra hivatkozni. Fontos tudni azt is, hogy ha az eljárásban valamelyik fél nem nyilatkozik, az eljáró tanács a rendelkezésre álló iratok alapján dönt, ez azonban nem jelenti azt, hogy például a vállalkozás hallgatását az eljáró tanács elismerésként értékelhetné. A fogyasztó állítását ilyenkor is megfelelően érdemben vizsgálni kell abból a szempontból, hogy azt bizonyítékokkal alá tudta-e támasztani.

A fogyasztói jogvitákban viszonylag gyakran merülnek fel úgynevezett vélelmek. Ez azt jelenti, hogy valamit az eljárásban el kell fogadni valósnak, amíg a másik fél annak ellenkezőjét be nem bizonyítja. A gyakori előfordulás oka, hogy éppen a szavatosság és a jótállás témaköre (azaz a klasszikus fogyasztóvédelmi területek) kapcsán merülnek fel.

A fogyasztói jogvitákban jogi vélelem hiányában az ügy eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy az eljáró tanács azokat valónak fogadja el. Jogi vélelem esetén pedig a kimentésről annak kell gondoskodnia, akinek a vélelem megdöntéséhez érdeke fűződik.

Konkrétan a szavatosság és jótállás esetén is a hiba tényét a fogyasztónak kell igazolnia. A szavatosság esetében a vásárlást követő hat hónapon belül bejelentett hiba esetén, illetve jótállás alapján annak időtartama alatt végig a vállalkozáson a sor, hogy igazolja: a terméket tökéletes állapotban adta át, és a hiba oka nem anyaghiba, sem pedig gyártási hiba.

Ha tehát a fogyasztó igazolta a hiba fennálltát, ezekben az esetekben a vállalkozáson van a teher, hogy kimentse magát.

Szavatosság esetében azonban az első hat hónap leteltét követően már nemcsak a hiba tényét, de azt is a fogyasztónak kell igazolnia, hogy a hiba oka megvolt a termékben már a vásárláskor is, vagyis hogy az anyag- vagy gyártási hibára vezethető vissza.

Természetesen bármelyik felet terheli is a bizonyítási teher, ellenbizonyításnak helye van, vagyis a másik fél is megpróbálhatja igazolni a saját igazát függetlenül a másik fél bizonyítékaitól, vagy pedig éppen erre a bizonyítékra vonatkozóan, megjelölheti aggályait. Ilyen aggály tipikusan, amikor műszaki cikkek esetében a forgalmazó saját szervize, vagy cipők esetében olyan szakértő ad ki szakvéleményt, aki rendszeresen dolgozik a vállalkozással, azaz tőle nem független.

A leghasznosabb azonban – habár pénzbe kerül – az, ha az ilyen szakvéleményekkel szemben a fogyasztó is szakértőhöz fordul, és már akkor nyújtja be a kérelmét, mikor az elkészült szakvélemény a rendelkezésére áll.

Ahhoz, hogy az eljárás a hiánytalan kérelem beérkezését követő 90 napon belül lezárható legyen és hogy megalapozott döntés születhessen, szükséges, hogy valamennyi bizonyíték rendelkezésre álljon.